Egy pápai körlevél tíz év távlatából, amelynek többek között a címzettje is szokatlan volt. Nem csupán a katolikus hívőket szólította meg, hanem minden jó szándékú embert, nem szorosan vett hitbeli–egyházi kérdésekkel foglalkozott, hanem a magyar társadalom helyzetéről próbált körképet alkotni hat évvel a rendszerváltozás után. A körlevél országszerte váratlanul nagy visszhangra talált. A körlevél megjelenésének tíz éves fordulójáról egy konferencia emlékezett...
A szerző jelen kötetében olyan írásokat közöl, amelyek a kánonjog „egy-egy aktuális, nyitott kérdésére keresik a választ". A munka a hatályos egyházjog széles horizontját fogja át, mivel a negyvenkét tanulmány a tudományág szinte minden területét érinti. Az első fejezet Általános fogalmak és szabályok címmel öt értekezését tartalmaz. A következő fejezet, a tizenkilenc tételt számláló, az Isten népének jogi szervezettségét ismertető rész. A tanító Egyház című 3....
André Vingt-Trois 2005 óta Párizs érseke. Tanulmányait a Párizsi Katolikus Intézetben folytatta, ahol teológiából szerzett diplomát. 1969-ben szentelték pappá, 1988-tól Párizs segédpüspöke lett. A Francia Püspöki Bizottság családpasztorációjának felelőse és a püspöki kar családreferense. Az érsek konkrét példákon keresztül mutatja be, hogyan élhetik meg a párok valóban keresztényi szeretetben házasságukat.
Az alapító atyák kezdeti feltételezései szerint az európai integráció nem érintette volna közvetlenül a kultúrát, a nemzedékeken át kialakult gondolkodásmódot, életformát és tárgyi környezetet. Mára e várakozás elenyészett. Az Európai Unió olyan területekre is hatással van, melyekre korábban legelszántabb hívei sem gondoltak. A könyv e befolyást a nyelvek, a család, a nemzeti kisebbségek, a keresztény egyházak vagy éppen a...