Ezzel a címmel jelentetett meg szentségimádási könyvet Kovács Árpád kisbácsi (Kolozs megye) plébános, eleget téve elsődlegesen a saját állomáshelyén élő katolikus keresztények szóban kifejezett vágyának. De nemcsak nekik, hanem mindazoknak, akik ugyancsak vágynak az Úr Jézussal való bensőségesebb találkozásra.
Az immár feledés homályába merült múlt századi, misekönyv nagyságú szentségimádási könyv, amelyet nagy mérete és súlya miatt anyáink és nagyanyáink a templomban tartottak (tehát nem vitték haza) és az oltáriszentség havonkénti imádása során lelki haszonnal forgattak, „átadja helyét” ezennel ennek a szerényebb, jóval kisebb méretű és éppen ezért könnyebben kezelhető, de ugyanakkor hasonló tartalmú új kiadványnak, amely teljes egészében P. Papp Asztrik OFM elmélkedéseit tartalmazza.
Valójában az egyre nagyobb lelki magunkra maradottság érzésének a lelkipásztori felismerése szülte ezt a könyvet. Bizony az ember gyakran egyedül és nagyon elhagyatottnak érzi magát. Hajlandó ilyenkor akár azt is kimondani, hogy őt nem szereti senki. Tüskés sértődöttséggel, egykedvűen nézi saját élete és a világ zajló eseményeit. S közben előítéletekből, megalapozott vagy megalapozatlan kifakadásokból és kinyilvánított elégedetlenkedésekből észrevétlenül is falat épít maga köré. Beszűkül. Lassan már nem is lát mást, csak falat, amely őt másoktól elválasztja. Még szomorúbb a helyzet akkor, ha hívő emberek beszélnek arról, hogy teljesen magukra maradtak. Ez azért szomorú, mert hitük révén mindenképpen létezik életükben a nagybetűs valaki, aki mindennap velük van, bibliásan szólva Emmanuel: a velü(n)k lakó Isten! És ő nem más, mint az emberré lett Isten fia, az oltáriszentségben titokzatos módon köztünk élő Jézus Krisztus. Ő mondta: Én veletek vagyok minden nap a világ végéig (Mt 28,20)! És azt is: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve, én felüdítelek titeket (Mt 11,28).Igaz, hogy ő szerényen és csendben húzódik meg a fényes napkoronghoz hasonlítható szent ostyában, de benne biztosan együtt érző és mindig segítő társra, igaz barátra találhatunk.
Az embernek igénye, hogy másokkal időnként szót válthasson, ügyes-bajos dolgairól beszélgethessen. De mivel a modern ember éppen a modern világ teremtette elidegenítő körülmények és hatások miatt kevésbé ismerheti igazán a másik embert (Benedek pápa így fogalmaz: a globalizáció révén szomszédok lettünk ugyan, de nem lettünk testvérei egymásnak), ritkán nyílik meg őszintén, illetve a másik embertárs iránt ritkán bi
mas. Jézus viszont a szó szoros értelmében nemcsak szomszédunk, de vértestvérünk lett, bizonyítottan jó barát, vele bármikor bizalmasan szóba állhatunk, lelkünk nyugodalmára nála ki is beszélhetjük magunkat. Gondoljunk az evangéliumi Nikodémusra, aki éjnek idején kereste fel Jézust ilyen szándékkal, s akit kitüntetett Jézus szívet megnyitni tudó bizalmával, s ezért aztán a szó nem is fagyott az ajkára félelem miatt. Higgyük el, minket is vár ilyen jellegű beszélgetésre egy-egy meghittebb órában. S nagyon jó alkalom erre a szentmisén kívüli havi szentségimádásnak az órája. A szentmise ugyanis olyan, mint egy nagy családi összejövetel, az egész közösség hangos ünnepe. Ha valakivel ilyenkor bizalmasan óhajtunk beszélni, akkor félrehívjuk és úgy szólunk hozzá. Hát ezt a fajta lehetőséget kínálja havonta egyszer (a hónap első vasárnapján) a szentségimádás templomi órája, amikor kitárhatjuk előtte magunkat, elmondhatjuk személyes örömeinket és bánatainkat. Ehhez kínál lelki segédeszközt a Kovács Sándor főesperes előszavával és a szerző szerkesztői levelével ellátott könyv. Megvásárolható a főesperesi hivatalokban, a Kolbe Könyvesboltban és személyesen a szerzőnél.
Verbum, Kolozsvár 2010
Jakab Gábor
