„Úgy gondolom, a remény olyan, mint a hit, azaz: kegyelem, nem lehet kiérdemelni. Megkapni lehet vagy nem megkapni, de úgy kell élnünk, mintha volna reményünk. Holott nincs, többnyire csak tudunk róla, de nem részesülünk benne. Tehát valóban, leírom azt, ami nem Isten, de Isten megjelenik benne. Ez a legnehezebb feladat számomra is, mondanom sem kell. Olyan verseket kellene írnom, amelyekben szárnyain ott suhog a remény, holott én nem írtam bele a versbe, mert én süket vagyok. Én csak koszos, télvégi villamosokról írtam, és sötétségbe burkolózó arcokról.” (Takács Zsuzsa)

Sorozat: Vigilia/Esszék, [9.]

252 oldal

Vigília kiadó 2008.