Az igazság sokkal tágabb, előzetes minták alapján kevésbé elgondolható, titokzatosabb, kimeríthetetlenebb, önmagában ellentmondásosabb, feszítettebb, mint azt tanítóhivatal, értelmezők, konszenzus-teoretikusok és klasszikus szerzők álmodhatták. Nem statikus valóság, nem egyszerűen adott, hanem mindig újra igazolódnia kell. Felismerése feltételezi a konfliktusok elhordozásának képességét, a semmiben otthonossá levés képességét, a részlegesség és egyetemesség közötti lebegés képességét, a lehetetlenre, alig érzékelhetőre ráhagyatkozás képességét, az új befogadásának képességét, és feltételezi az aszkézis képességét mint a mindenre egyformán nyitott nagyvonalúság jelét.

188 oldal

Sorozat: Sapientia füzetek, 19.

Vigília kiadó 2011