Megtekintett könyvek

Newsletter

Örök Házsongárd I.

Gaal György - Gránitz Miklós

Kétkötetes albumunk a Házsongárdi temetőt Kolozsvár történetével összefüggésben mutatja be a kezdetektől 2000-ig. Az első kötet az 1850-ig terjedő időszakot öleli fel. E korai századokra ma már kevés eredeti helyén látható sírkő emlékeztet. Jórészt múzeumokban található kövek fotói vagy csupán a régi gyűjtők által lejegyzet szövegek, adatok segítségével mutatjuk be a temetőt és halottait. E kötetünk térképmelléklete csak az 1850-ig állított, ma is létező síremlékeket tartalmazza, s néhány olyan közismert sírt, amelyek a tájékozódást segítik.

A második kötet a 19. század közepétől a 2000-ig terjedő másfél század gyors városfejlődésének tükreként jellemzi a sírkertet, és veszi számba nagy halottait. A bemutatott síremlékek tekintélyes száma miatt a kronológiai bemutatást itt szakmák, foglakozások szerinti csoportosítással is árnyaljuk. E kötet térképén a tárgyalt korszak fontosabb sírjait jelöljük be. Közöljük a mindkét kötet anyagára vonatkozó, összesített névmutatót, könyvészetet, valamint az utcanevek jegyzékét. Az 1999 óta működő Házsongárd Alapítvány tevékenységéről is tájékoztatást kap az olvasó.

Méret: 261 oldal, 240 x 343 mm, keménytáblás, védőborítóval Kiadás éve: 2010


129,00 lej ÁFA-val együtt

Mennyiség:

   Kosár:    

(a kosár üres)

Keresés